Sikertörténetek
Falusi CSOK-kal vált valóra az álom az Őrségben
Egy budapesti ügyfél kereste meg irodánkat és a Falusi CSOK-kal kapcsolatban kért segítséget tőlünk. Az Őrségben beleszerettek egy régi parasztházba, és mivel életvitelszerűen is oda akartak költözni, ezért úgy gondolták, hogy igénybe veszik a Falusi CSOK kínálta lehetőségeiket és megvalósítják álmaikat.
Három 24 év alatti gyermekük van, így 5 millió forintot igényelhettek vásárlásra, 5 millió forintot pedig a megvásárolandó ingatlan felújítására. Azért kerestek meg bennünket, mert szerettek volna minden kérdésükre választ kapni, valamint a földrajzi távolság miatt igényük volt arra is, hogy támogatást kapjanak Zalaegerszegen – itt szerették volna az ügyletet intézni.
Segítettünk utánajárni a feltételeknek a kiszemelt banknál, előzetesen egyeztettünk az ingatlan lehetséges vételáráról, ugyanis Falusi CSOK esetében nem lehet 20%-nál nagyobb eltérés a vételár és a banki értékbecslés között. Az ügyfél helyett elintéztük az igénylés beadását, egyeztettünk a bankkal az adás-vételi szerződés tartalmi elemeit illetően, illetve az ügyvéddel a beadás előtt javíttattuk a kért pontokat. Továbbá a bankkal is folyamatosan tartottuk a kapcsolatot, hogy az esetleges hiánypótlást azonnal intézni tudjuk.
Négy hét alatt megszületett az pozitív elbírálás. Mivel folyósítási feltétel volt a lakásbiztosítás, irodánk azt is elkészítette az ügyfélnek: nyomon követte annak kötvényesítését, az összes szükséges igazolást beszerezte a biztosítótól az ügyfél utánajárása nélkül.
Az adás-vétel sikeresen lebonyolódott! Ügyfeleink elkezdhették az őrségi álomház felújítását!
Vállalkozói számla, új banki kapcsolat
Céges ügyfelünk egy – már működő – kft.-t vásárolt, hogy a jelenlegi üzleti tevékenységét kiegészítse.
Szerette volna, ha a cég nem annál a banknál bonyolítja a pénzügyi tranzakcióit, mint a régi tulajdonosi időben, ezért azzal a kéréssel keresett meg bennünket, hogy mérjük fel a lehetőségeiket és keressük meg a számukra a legkedvezőbb megoldást.
A cégek esetében több szempontot is figyelembe kell venni ahhoz, hogy hosszú távon partnerré váljon a bank. A tulajdonos kérései alapján felmértük az új cég várható banki igényeit és költségeit, majd nekiláttunk a lehetőségek felkutatásának.
Első körben a szóba hozható pénzintézetektől begyűjtöttük az ajánlatokat, majd a cégvezető – az általunk ismertetett információk alapján – kiválasztotta azt a két bankot, ahol személyes tárgyalást szeretett volna kezdeményezni. Időpontot egyeztettünk a bankokkal, majd irodánk szakértője elkísérte az ügyvezetőt a személyes találkozóra is, aki a közvetlen a találkozók után meg tudta hozni a döntést.
Fontos tanulság ismét: a költségek mellett nagyon fontos volt a banki oldalról a személyes támogatás és rugalmasság, illetve a közvetlen kapcsolat.
Az Ön cégének is banki tanácsadásra van szüksége? Írjon nekünk, vagy hívjon bennünket!
Elkészült az álomkonyha
Régi ügyfeleink jelentkeztek újra irodánkban, mert elfogyott a felújításra szánt pénzük. A zalaegerszegi családnak még 1 millió forintra lett volna szüksége a konyha befejezéséhez.
A férj vállalkozó, havi 600 ezer forint fix bevétellel, azonban a pénzintézetek által nem preferált adózással rendelkezik. A bankok a feleség GYED-ét sem fogadták el a vállalkozói jövedelem mellett másodlagos jövedelemnek, így hiába igényelték a saját bankjuktól, elutasították az igényüket.
Sajnos a COVID-19 okozta járványhelyzet miatt a bankok megszigorították az igénylési szempontokat – ez pedig a vállalkozói réteget fokozottan érintette. Vannak például kizárt tevékenységi körök, ilyen a vendéglátás, camping, szállásüzemeltetés, pénzügyi tevékenység stb.
A nehézségek ellenére, hosszú utánajárással, többszöri próbálkozással végül megtaláltuk azt a bankot, amely a meglévő hiteleik mellé még befogadta az 1 millió forint személyi kölcsönt és a hiteligény benyújtása után 3 napra már ki is folyósította azt, hogy elkészüljön a megálmodott konyha.
Keresse munkatársunkat! Kérje tanácsunkat!
Házfelújítás egyszerűen
Ügyfeleink, egy zalaegerszegi házaspár, felújítandó házat vásárolt és kalkulációjuk szerint 5 millió forintra lett vona szükségük a felújítás befejezésére. Ezzel az igénnyel keresték meg irodánkat.
Miután alaposan átbeszéltük az igényeket és a lehetőségeket, megkerestük a számukra a legkedvezőbb megoldást. Egy szabad felhasználású jelzáloghitellel hozzá is jutottak az igényelt összeghez úgy, hogy számtalan költséget és utánajárást spóroltunk meg nekik. Ha ragaszkodtak volna a felújítási hitelhez, abban az esetben tételes költségvetésre, dupla értékbecslés lett volna szükséges, amelyet számlával is le kellett volna igazolni.
Az Ügyfélért által kínált lehetőséggel ugyanazon a kamatszinten tudták igénybe venni a szabad felhasználású jelzáloghitelt, ugyanakkor rugalmasabban tudták felhasználni. A ház végül elkészült, ráadásul nem drágábban, mint az eredeti terv lett volna.
Kérjen ingyenes konzultációt Ön is!
Alkalmazottakból vállalkozók
Ügyfeleink, amikor megkerestek bennünket az irodában, még alkalmazottként dolgoztak, de régi álmuk volt, hogy saját vállalkozást indítsanak. Azzal a feladattal bíztak meg bennünket, hogy keressünk egy olyan hitelkonstrukciót, amellyel szabadon felhasználható pénzösszeghez jutnak, arra az esetre, ha alkalmi vételt találnak vállalkozásra alkalmas üzlet megvásárlására.
Korábbról volt még lakáscélú hitelük, amelyet sikerült kiváltani úgy, hogy mintegy 8 millió forint szabadon felhasználású összeg állt a rendelkezésükre – mindezt 3,52 %-os, 10 évig fix kamattal.
Irodánk sikeresen mérte fel az ügyfél igényeit és megtaláltuk azt a bankot, ahol a legkedvezőbb személyre szabott lehetőséget kínálták a számukra. Előkészítettük az ügyféltárgyalást, időpontot egyeztettünk és ott voltunk az ügyféllel a teljes hiteligénylési folyamat alatt. Mindezt pedig díjmentesen szolgáltattuk, hogy megtehessék az első lépéseket a vállalkozói lét felé.
Újraszabott, kedvező hitel
Irodánk ügyfele másfél éve vett fel lakásvásárlásra 12 millió forint hitelt, melynek fix törlesztő részletét 5 évig garantálta a pénzintézet. Időközben úgy alakult, hogy szüksége lett 3 millió forint személyi kölcsönre. Így havi szinten már több mint 130 ezer forint hiteltörlesztést fizetett.
Miután felmértük az ügyfél igényeit és átbeszéltük a lehetőségeit, megkerestük azt a bankot, amely a legjobb testre szabott lehetőséget kínálta számára.
Végül, 3,52%-os kamattal és pénztárcakímélő banki költségekkel megtaláltunk számára a megoldást a két hitel együttes kiváltására. Ennek köszönhetően ügyfelünk már közel 40 ezer forinttal kevesebbet fizet hiteltörlesztésre havi szinten, 10 évig fixálva a hitel törlesztőrészletét.